Hihetetlen, hogy mennyien várják másoktól a sorsuk jobbá válását, miközben nem tesznek semmit.

Kormánytól, politikától, külső tényezőtől várni sorsunk jobbrafordulását, meddő dolog. Én úgy döntöttem, hogy kezembe veszem a sorsomat, te is jobban teszed, ha így döntesz.

Panaszkodni meg végképp nem éri meg, mert nemhogy nem vezet sehova, de még állandósítjuk is a negatív gondolatokat önmagunk körül, és hopp, egyszer csak azt vesszük észre, hogy egyre kevesebb a barátunk. Esetleg van sok-sok barátunk, akikkel együtt szidjuk a rendszert, a politikát, az aktuális kormányt, a gyerekkorunkat, hibáztatjuk a szüleinket, a környezetünket, a társunkat, a gyerekeinket stb…(a nem kívánt törlendő, esetleg bővíthető). És ez az össznépi sírbakolás hova vezet? Sehova. Ahelyett, hogy a kezünkbe vennénk a sorsunkat, vállalnánk a felelősséget, és mi magunk jobbítanánk a sorsunkon.
Én sziklaszilárdan hiszem, hogy megtaláltam a siker receptjét. Nem állítom, hogy egyedül üdvözítő, hogy nincs más út, de nekem nagyon tetszik, és meggyőződéssel hiszem és vallom, hogy számomra ez az út járható, felvállalható és tudom, hogy az út végén ott leszek, ahol szeretnék, és szabad, (anyagilag is) független ember leszek.
Nekem az egyik, ha nem a legfontosabb érték a szabadság, és azt gondolom, megtaláltam azt, ami szabaddá tesz.
Van egy termék, egy üzlet, ami nagyon sok fontos dolgot meg tud valósítani az én életemben (és ha te is akarod, a te életedben is). Ha felsorolom, hogy mikre képes, azt gondolod majd, hogy ilyen nincs is. 

Segít abban, hogy egészségesebben élj, mindemellett másoknak is megmutasd az utat az egészséghez. És ha elegendő embernek megmutatod, hogy hogyan tud egészségesebbé válni stb., akkor jelenlegi jövedelmed többszörösét is képes leszel megkeresni. Hogy hogyan? Legközelebb megbeszéljük!

Igazából nem a több lábon való állást akartam kiemelni. Kulcsszavaknak a az„felső határt” meg „önrabszolgát” akartam, csak a végén kiszaladt a klaviatúrámon a több lábon állás. Amúgy is alapból kettő van.

Arra akartam utalni, hogy aki alkalmazott vagy egyéni vállalkozó, annak a jövedelmének van felső határa. A mozgatórugóról akartam szólni, hogy mi vezetett el egy másik irányba onnan, amit egyébként szenvedélyesen és megszállottan csinálok már mióta is? Szóval régóta. A többlábonállást meg bizony, muszáj csinálni addig, míg az új láb elég erős nem lesz, mert vannak ilyen profán dolgok, mint közüzemi számlák, a gyerek iskoláztatása, tudnám sorolni tovább.
A cél nyilvánvalóan az, hogy a Cashflow-négyszög bal oldaláról a jobb oldalára kerüljünk (rendezői oldal).

A blogom arról szól, hogy miképpen tudjuk ezt megtenni. Hogy míg átjutunk oda, addig hány lábunk lesz, vagy mennyit kell érte dolgozni, mennyi idő telik el, a cél szempontjából irreleváns.

Mindenki másért kezd el blogot írni. Ki azért, mert meg akarja magát mutatni a világnak, ki azért, mert van valami konkrét célja azzal, hogy egy ilyen internetes naplót ír, mondjuk a tevékenységét akarja reklámozni.

Az, amiért én elkezdem, valahol a kettő között van. Az üzletet, amivel foglalkozom, persze, hogy meg akarom mutatni, de arról, hogy mi vezetett oda, hogy elkezdjem, együtt szeretnék gondolkodni másokkal.
Itthon tanítok matematikát, és a környezetemben mindenki tudja, hogy szenvedélyesen szeretem a munkámat. Szeretem a matematikát (tudom, most vesztettem néhány olvasót), szeretek tanítani, és nagyon szeretem azt a korosztályt, aki hozzám jár, a kamaszokat. Szerintem nagy ajándéka az életnek, ha az ember olyasmivel foglalkozhat, amit élvezettel csinál.
De… és itt jön a bibi. A lányom egyszer megjegyezte, hogy a logaritmust ki se fogom tudni mondani, még mindig tanítani fogok. Nahát így nem akarok járni. Addig akarok tanítani, amíg az valóban örömet okoz. Nem hiszem, hogy tudnám csak a pénzért csinálni. Igazából jól lehet keresni magántanárként, de ennek van egy felső határa, egyre több pénzre van szükség, és egy idő után önrabszolgává válunk.

Kellett keresnem valami mást a több lábon való álláshoz. Nem volt könnyű, de megtaláltam…

Már érintőlegesen beszéltem neked a Cashflow-négyszögről, de ismételjük át az ott tanultakat (mert az ismétlés a tudás anyja, apja, mindenkije), illetve bővítsük a tudásunkat.
Nos, a Cashflow-négyszög, nevéből is adódóan négy negyedből áll.

Az A alkalmazottat jelöl,

az E egyéni vállalkozót (önalkalmazottat),

a C cégtulajdonost ,

a B pedig befektetőt.

Hogy hogyan tudod definiálni, hogy melyik negyedbe tartozol? Egyszerű, amelyik negyedből a legtöbb készpénz áramlik hozzád.

Az A negyedben vagy akkor, ha rendszeres, többnyire havi fizetést kapsz egy munkahelyen, egy vállalatnál, vagy egy vállalkozástól, ami történetesen nem a tiéd. A történet szempontjából teljesen mindegy, hogy az udvart takarítod itt, vagy a vezérigazgató vagy.
A szóhasználatból is rájöhetsz, hogy ebbe a negyedbe tartozol, ha ilyeneket gondolsz, mondasz vagy kérdezel, hogy „Mennyi a fizetett szabadság?”, vagy „Mennyit fizetnek a túlórákért?”, vagy „Milyenek a szociális juttatások?”.

Ha órabérért dolgozol, vagy jutalékrendszerben, akkor az E negyedbe tartozol. Ide sorolhatod magad akkor is, ha orvos, ügyvéd, vendéglőtulajdonos vagy bejárónő vagy. Megint csak mindegy, hogy óránként 500 vagy 50000 Ft-ot kérsz a szolgáltatásodért.
Ebbe a negyedbe olyan emberek tartoznak, akik önállóan szeretnek dolgozni. A szóhasználat: „Sohase dolgozz másnak, csak magadnak!”, vagy „Ha azt akarod, hogy valami jól legyen megcsinálva, magad végezd el a munkát!”
De bizony az E negyedbeli emberek nemhogy önalkalmazottak, hanem önrabszolgák. Nagyon keményen dolgoznak, sokszor rosszul keresnek, vagy ha nem, akkor meg nincs idejük arra, hogy elköltsék és élvezzék azt a pénzt, amit megtermelnek.
Sajnos Magyarországon, és szerintem a világon szinte mindenütt tíz egyéni vállalkozóból kilenc csődbe megy. Ennek az oka, a pénz és /vagy a szakértelem hiánya. Hiányos piackutatás, elképesztően kevés tudás vállalkozás-ismeretből.

Legközelebb átlépünk a C és B negyedbe (ahhh).